Patrik_keep swinging_volunteer

Patrik

Kiskölyök korom óta szerelmes vagyok a búgóhangú jazzdívákba. Már általános iskolában azt játszottam, hogy én vagyok Humphrey Bogart és az eszemet vesztettem egy rekedtes trombitaszólótól. Hát, így a 20-as éveim elejére sok dolog nem változott, azon kívül, hogy megismertem teljesen ezt a kultúrkört és korszakot, lett egy búgóhangú jazzdívám, néha azt mondják, hogy olyan vagyok mint az a bizonyos pasas a Casablancából, és ha trombitán nem is, de swing zenét játszok.

Nem keveset köszönhetek ennek a közösségnek mindezek elérésében, hiszen minden eddigi, fentebb említett hülyeségem és mániám itt értő fülekre és szívekre talált. Na meg persze lábakra is a Lindy Hoppon és emiatt a Keep Swingingen keresztül!